Hogyan működik a lemezlejátszó?
Az elmélet
Az első működő lemezjátszót, az úgynevezett fonográfot Thomas Edison építette meg a 19. század végén. Bár a gépe jelentősen eltér a modern lemezjátszóktól, ugyanazon az elven működött. Mivel minden hang rezgés, Edison tudta, ha képes hangrezgéseket rögzíteni egy fizikai adathordozóra, akkor a rezgések reprodukálhatók a felvételről. Edison korában ugyanolyan csodálatos volt hangot rögzíteni, mint hallgatni a lejátszást. Első fonográfja ónfóliába vésett barázdák segítségével rögzítette a "Mary Had a Little Lamb" című dalát – az első hangfelvételt.
Az alkalmazás
A lemezjátszó három fő részből áll:lemezjátszóból, hangkarból és ceruzából. Edison korában a lemezjátszó valójában egy fémhenger volt. Ma ez egy lapos, forgó tányér. A korai lemezjátszók szíjhajtásúak voltak, ami azt jelenti, hogy egy kis motor mozgatott egy szíjat vagy egy sor fogaskereket, amelyek a forgótányér közepére voltak csatlakoztatva, és elforgatták. Noha néhány lemezjátszónál még ma is használatos, ez a módszer a forgótányért lassan indítja el, és felgyorsul, amikor a gép teljes sebességéhez közeledik, valamint lassan leáll, amikor leállítják. Manapság sok lemezjátszó közvetlen meghajtású, ami azt jelenti, hogy elektromágnesek táplálják őket, amelyek egy kapcsolóval ki- és bekapcsolhatók, és nagyon gyorsan be- és leállíthatók.
A hangkar a lemezjátszóhoz van rögzítve, és a felvételi adathordozó, általában egy bakelitlemez felületéig terjed. A pontosság érdekében a hangkar leengedhető vagy emelhető karral, de kézzel is elhelyezhető. A hangkar végén található a ceruza, az a rész, amely ténylegesen kapcsolatba lép a lemezzel, és reprodukálja az ott rögzített hangot. Az a súrlódás, amely akkor keletkezik, amikor az érintőceruza áthalad a lemezen lévő barázdákon, újra létrehozza azokat a hangokat, amelyek a barázdákat bevésték.
A legkorábbi ceruzáknak kristályhegyei voltak, amelyek összenyomva elektromos töltést generáltak. Ezt a töltést egyszerűen felerősítették, hogy hallhatóan reprodukálják a felvételt. Az 1950-es években kerámia ceruzák váltották fel ezeket, egyenletesebb sztereó hangzást produkálva, és kisebb ellenállást biztosítanak a barázdáknak, ami kevesebb kihagyást jelentett. A mai ceruzák egy elektromágneses tekercshez csatlakoztatott gyémántcsúcsot használnak, hasonlóan a gitárhangszedőhöz. A ceruza mozgása ingadozást hoz létre az elektromágneses mezőben, ami elektromos töltést indukál a tekercsben. Felerősítve ez a töltés az eredeti felvétel reprodukálása.
Feljegyzések készítése
A bakelitlemez készítése sokban hasonlít a lejátszási folyamathoz, kivéve a fordítottját. Ahelyett, hogy a tollat a barázdákon áthúzná a felvétel újbóli létrehozásához, egy bemeneti forráshoz csatlakoztatott albumvágó áthalad egy üres lemezen, és a helyükre marja a barázdákat. Ebből a mesterpéldányból fémbélyegző készül, és sorozatgyártásra kerül sor.