Hogyan működnek a gramofonok?

Definíciók

A "gramofon" kifejezés bármely lemezjátszóra utalhat (ahogyan a "fonográf" kifejezés is). Általában azonban a kifejezést a korai lemezjátszókra használják, amelyeket mechanikus eszközökkel hajtottak, és elektromos erősítés nélkül reprodukálták a hangot. Ezek a lemezjátszók meglehetősen különböznek a modern lemezjátszóktól, de a hangot tároló lemezek és az azt hallható zenévé alakító tűk lényegében ugyanúgy működnek.

A gramofonlemez

A Thomas Edison által feltalált korai hengeres lemezek kivételével minden lemez spirális barázdát használ a hang tárolására. A legkorábbi lemezeken csak az egyik oldalon voltak felvételek, de hamarosan a cégek elkezdtek kétoldalas lemezeket nyomtatni, amelyek kétszer annyi hangot tudtak tárolni. A lemezen lévő groove egyenesnek és egységesnek tűnik, de valójában kis oda-vissza örvények vannak, amelyek tárolják a hangot.

A gramofonlejátszó

Más lemezjátszókhoz hasonlóan a gramofonok is egy kis tűvel olvassák le a hangot, amely beleillik a lemez hornyába. Ez a tű egy membránhoz van rögzítve, amely viszont egy szarvhoz van rögzítve. A rekordot meglehetősen állandó sebességgel forgatja egy rugós hajtású motor. Ahogy a lemez forog, a barázdák miatt a tű előre-hátra rezeg. Ezek a rezgések átadódnak a membránra, amely maga is rezeg, hangot hozva létre. Ezt a hangot azután a kürtből kivezetik a szobába.

Korai rekordok

A korai lemezeket olyan gépek készítették, amelyek gramofonosként működtek, csak fordítva. A zenészek belejátszottak a kürtbe, amely a hangot a membránba vezetné. A membrán a hang rezgéseit egy tűbe továbbítja. Maga a tű egy viaszréteggel ellátott lemezen pihent. Ahogy a tű mozgott, beleírta a hangot a viaszba. Végül a felvételt úgy kezelik, hogy javítsák a felvételt, hogy lejátszható legyen.