Telefonok az 1920-as években

Annak ellenére, hogy vitáznak arról, hogy ki találta fel a telefont, az elmúlt évszázad során óriási tudományos fejlődésnek indult. A telefonos kommunikáció – a 19. században alig több, mint hobbi – úgy fejlődött, hogy az 1920-as évekre számos olyan előrelépés történt, amelyek lehetővé tették, hogy ez a forradalmi kommunikációs forma mindenki számára elérhető legyen.

Gyertyatartó tervezés

Ez a klasszikus kialakítás az, amit a legtöbben elképzelnek, ha a régimódi telefonokra gondolnak. Ez egy állványból állt, nem úgy, mint egy gyertyatartónál, amelybe Ön beszélt, és egy kézi lehallgató készülékből, amelyet a főállvány oldalára rögzítettek. Ezt az 1920-as években még széles körben használták, de hamarosan felváltják egy hasonló kialakítású, elülső tárcsával a számok közvetlen hívásához.

Kézibeszélő

Az eredetileg francia dizájnnak nevezett koncepció egy minden-az-egyben beszélő- és lehallgatóeszközt tartalmazott egy kocsival, amely a kézibeszélőt és a tárcsát tartotta. Ez sokkal közelebb áll a telefon modern kialakításához, de hosszú évekig nem használták széles körben, mivel még mindig meglehetősen drága volt.

Automatizált cserék

Az 1920-as években a telefonos kommunikáció egyik legjelentősebb előrelépése az automatizált központok megjelenése volt. Korábban az embereknek kapcsolatba kellett lépniük egy operátorral, aki ezután összekapcsolta a hívást. Az automatizált központok lehetővé tették a személyre szabott számok otthonról történő tárcsázását és közvetlen csatlakoztatását. Ezt az előrelépést az adók és a telefon kialakításának fejlesztése tette lehetővé.

Anyagok

Az 1920-as években egy másik jelentős előrelépés a műanyagok területén volt. Az ezen a területen történt innovációk óriási hatással voltak a telefonok tervezésére és üzemeltetésére. A műanyagok, mint például a bakelit, egy darabban önthetők, ami jelentősen megkönnyítette a burkolat elkészítését. Ezzel nem csak ergonomikusabb lett a telefon, hanem olcsóbb is a vásárlás. Másodszor, nem kellett többé fémből készíteni a burkolatot, ami megkönnyítette a tényleges mechanizmus megtervezését, mivel az összes működő alkatrészt egy kemény héjba lehetett foglalni és védeni.