Mi az a szolgáltatói kód?
A szolgáltatói kódok általában 3–5 számjegyből állnak, és többféleképpen használatosak, például:
* A telefonhívások és szöveges üzenetek átirányítása a megfelelő címzetthez.
* Annak a hálózatnak az azonosítása, amelyhez a mobileszköz csatlakozik.
* Olyan funkciók engedélyezése, mint a hívásátirányítás, hangposta és hívóazonosító.
* Információk megadása a fuvarozóról, például a neve és elérhetőségei.
A szolgáltatói kódokat a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), az Egyesült Nemzetek Szervezetének a távközlés szabályozásáért felelős szervezete határozza meg. Minden szolgáltató kód egyedi, és egy adott országhoz vagy régióhoz van társítva.
Íme néhány példa a különböző országok nagyobb távközlési szolgáltatóinak szolgáltatói kódjaira:
* Egyesült Államok:Verizon (310), AT&T (311), T-Mobile (310), Sprint (311)
* Kanada:Rogers Wireless (302), Bell Mobility (302), Telus Mobility (302)
* Egyesült Királyság:EE (234), Vodafone (234), O2 (234), Three (234)
* Ausztrália:Telstra (505), Optus (505), Vodafone (505)
* India:Airtel (404), Vodafone (404), Idea Cellular (404)
Ha egy telefonszámhoz társított szolgáltatói kódot lát, az megmondhatja, hogy melyik hálózathoz vagy szolgáltatóhoz tartozik a szám. Ez az információ számos célra hasznos lehet, például annak megállapítására, hogy egy hívás vagy szöveges üzenet legitim forrásból érkezik-e, vagy egy adott szolgáltató elérhetőségi adatainak megkereséséhez.