A Rotary telefon története

A forgótárcsás telefonok a legkorábbi, felhasználó által vezérelt telefonok, amelyek tömeggyártásra kerültek. A forgótelefon használata előtt a felhasználó felvette a telefont, megvárta, amíg a kezelő válaszol, majd elmondja a kezelőnek, hogy kivel szeretne kapcsolatba lépni. A forgótárcsával a felhasználó szabadon tárcsázhatott, ami gyorsabb és kényelmesebb kapcsolatot tett lehetővé azokkal az emberekkel, akikkel beszélni akart.

Rotary Phones előtt

1878-ban a Connecticut állambeli New Havenben telepítették az első telefonközpontot. Ehhez a rendszerhez egy kezelőre volt szükség, hogy patch kábelekkel csatlakoztassa a vonalakat. A felhasználó felveszi a telefont, jelzőlámpát gyújt a kezelőpanelen. A kezelő válaszol, és a hívót a másik végére "foltozza". Ez a rendszer nehézkes volt, de valamilyen formában évtizedekig létezett. A második világháború idején a katonaság előnyben részesítette a telefonrendszereket. Ez lelassította a polgári forgalmat, és ha kézi csatlakozásra volt szükség, egy országközi hívás akár 2 órát is igénybe vehet.

Az első Rotary telefonok

1879-től kezdődően 26 szabadalmat nyújtottak be különféle számlapokra és gombokra, amelyek vagy túl drágák vagy nehézkesek voltak használni. Almon Brown Strowger 1891-es szabadalma alapján először 1892-ben használták a tárcsázható telefont az indianai La Porte-ban. 1919-ben az American Bell Telephone Company elindította a felhasználó által vezérelt forgótárcsás telefonok országos szolgáltatását.

Műszaki adatok

A forgótárcsa szabványos formája egy három hüvelyk átmérőjű, 10 lyukkal ellátott tárcsa, amelyek számozása a négy szám egyike 1-9, majd 0, 0-9, 9-0 vagy 0, majd 9-1. Az eltérő számozás ellenére az első szám tárcsázásakor 1, az utolsó szám tárcsázásakor 10 impulzus érkezett. Ez azt jelentette, hogy egy rendszerben minden telefonnak ugyanazzal a tárcsával kellett rendelkeznie, és a telefonokat nem lehetett könnyen felcserélni más rendszerekkel. Az 1-9, majd a 0 formát végül szabványosították.

Időbeli használat

A telefon feltalálása után egy operátort kellett felvenni a telefonhíváshoz. 1892-ben Strowger 99 telefon kapacitású központot hozott létre szülővárosában, az indianai La Porte-ban. 75 előfizetővel indult. Strowger 1896-ban 1800 dollárért eladta szabadalmát, majd 1916-ban ismét 2,5 millió dollárért adták el az American Bell Telephone Company-nak, amely megkezdte e telefonok szolgáltatását.

Forgótárcsa fokozatos megszüntetése

Az 1970-es évekig, amikor a nyomógombos tone tárcsázást bevezették, a forgó telefonok voltak az egyetlen életképes megoldás a felhasználó által vezérelt telefonok számára. Az 1980-as évekre a legtöbb forgó telefont fokozatosan kivonták a forgalomból. Sok területen ma már a rotációs szolgáltatás is hozzáadott szolgáltatás.