Mi az a vezeték nélküli távirat vagy telefonálás?

Vezeték nélküli távírás és vezeték nélküli telefonálás távíró- és telefonjelek vezetékek használata nélküli távolsági továbbítására utal. Ezt elektromágneses hullámok alkalmazásával érik el, amelyek a levegőn, vízen vagy akár bizonyos szilárd tárgyakon keresztül is továbbíthatók.

Vezeték nélküli távírás a vezeték nélküli kommunikáció első formája volt, és a 19. század végén számos feltaláló, köztük Guglielmo Marconi fejlesztette ki. Marconi rendszere szikraközű adót használt rádióhullámok generálására, amelyeket azután egy vevő egy koheer segítségével észlelt. Ez a rendszer lehetővé tette a morze-üzenetek nagy távolságokra történő továbbítását, és gyorsan elterjedt a hajók közötti és a hajók közötti kommunikációban.

Vezeték nélküli telefonálás később, a 20. század elején jött. Számos feltaláló fejlesztette ki, köztük Reginald Fessenden és Lee De Forest. Fessenden rendszere folyamatos hullámadót használt rádióhullámok generálására, amelyeket aztán audiojellel modulált. Ez lehetővé tette a hangüzenetek nagy távolságra történő továbbítását. De Forest rendszere vákuumcsöves erősítőt használt a rádióhullámok erősítésére, ami lehetővé tette még nagyobb távolságok elérését.

A vezeték nélküli távirat és a vezeték nélküli telefonálás egyaránt elengedhetetlen volt a modern kommunikáció fejlődéséhez. Lehetővé tették az emberek számára, hogy nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, függetlenül a tereptől és az akadályoktól. Manapság a vezeték nélküli távírást és telefonálást számos alkalmazásban használják, beleértve a mobiltelefonokat, a műholdas kommunikációt és még az űrkutatást is.