Mit használtak az emberek a hallókészülék feltalálása előtt?
Fültrombita: A fültrombiták, más néven fülkürtök vagy beszélő trombiták, kúp alakú eszközök voltak, amelyek összegyűjtötték és felerősítették a hanghullámokat, és a fülbe irányították azokat. Általában a 18. és 19. században használták őket, és gyakran személyes segédeszközként is hordták őket.
Fül Cornet: A fülkornetek, más néven akusztikus kürtök hasonlóak voltak a fültrombitákhoz, de ívelt alakjuk volt. Előnyben részesítették jobb hangfókuszálásuk miatt, és gyakran olyan anyagokból készültek, mint például fém vagy gumi.
Conversation Tube: A beszélgetőcsövek hajlékony csövek voltak, amelyeket hangátvitelre használtak. A cső egyik végét a beszélő szájához, míg a másik végét a hallgató füléhez kell helyezni. Ezeket az eszközöket általában színházakban és más nyilvános helyeken használták a hallássérültek megsegítésére.
Mechanikus hallókészülékek: A mechanikus hallókészülékekkel kapcsolatos korai próbálkozások olyan eszközöket tartalmaztak, mint az "Acousticon". A Miller Reese Hutchison által 1898-ban szabadalmaztatott Acousticon elektromos erősítést használt a hangzás fokozására. Ezek a korai eszközök terjedelmesek voltak, külső áramforrást igényeltek, és nem voltak széles körben hozzáférhetők.
Csontvezető eszközök: A csontvezetési technológiát a 19. században vezették be. Ezek az eszközök megkerülik a külső és a középfül szerkezetét, hangrezgéseket küldve közvetlenül a belső fülbe a koponyacsonton keresztül. Csontvezetési segédeszközöket használtak egyes halláskárosodásban szenvedők, különösen a vezetőképes halláskárosodásban szenvedők.
Fontos megjegyezni, hogy bár ezek a módszerek és eszközök némi javulást nyújtottak a hallássérült emberek számára, a hang hatékony erősítésének és továbbításának képessége korlátozott volt a modern hallókészülék-technológiához képest. Az elektronikus és digitális hallókészülékek fejlődése a 20. században forradalmasította a hallássegítést és a hozzáférhetőséget.