Mit találtak ki az első CD-t lejátszóhoz?
A CD-k története az 1960-as évek közepéig nyúlik vissza, amikor több feltaláló elkezdte az optikai lemezes technológia kutatását. Az első praktikus CD-rendszert azonban csak az 1970-es évek elején mutatták be. Ezt a Digital Audio-Video Interactive (DAVI) néven ismert rendszert a Philips és a Sony közösen fejlesztette ki, és lézeroptikát használt a kis, kerek lemezen tárolt adatok olvasására.
1979-ben a Philips és a Sony bemutatta az első kereskedelmileg életképes CD-formátumot, amely Compact Disc Digital Audio (CD-DA) néven ismert. Ez a szabvány, amelyet elsősorban hanglejátszásra szántak, gyorsan népszerűvé vált a hagyományos bakelitlemezekhez képest kiváló hangminősége és tartóssága miatt.
A CD-lejátszók, a kifejezetten CD-olvasásra és -lejátszásra tervezett eszközök fejlesztése szorosan követte a CD-formátum bevezetését. 1982-ben a Philips és a Sony kiadta az első kereskedelmi forgalomba kerülő CD-lejátszót, a "Compact Disc Player CD-101" néven ismert. Ez a lejátszó egyetlen egységben egyesítette a lemezjátszó, az erősítő és a DAC (digital-analog converter) funkcióit, így forradalmian új kiegészítője lett a szórakoztatóelektronikai piacnak.
Az évek során a CD-lejátszó technológiája jelentős fejlesztéseken ment keresztül, olyan fejlesztésekkel, mint a továbbfejlesztett hangfeldolgozás, a kihagyásgátló mechanizmusok és a különféle lejátszási módok. A hordozható CD-lejátszók bevezetése tovább bővítette a technológia használhatóságát és elérhetőségét, lehetővé téve az egyének számára, hogy útközben is hallgathassanak zenét.
Összefoglalva, míg a kompakt lemezeket először találták fel, a két technológia fejlődése szorosan összefonódott, ami a CD-formátum és a CD-lejátszók sikeres bevezetéséhez vezetett, mint az audioipar meghatározó alkotóelemei.